Vilonya
180 éve, 1827. szeptember 10-én, Vilonyán született. Az elemi iskola alsó öt évfolyamát Vámoson – ma Nemesvámos – atyja irányítása mellett végezte. Utána Pápára került. Hamar beilleszkedett a kollégiumi életbe, s rövidesen az ifjúság kézzel írott újságát a Koszorút, majd a Vándort szerkesztette. E munkában olyan elődök helyét vette át, mint Petőfi és Jókai. Tanulmányai befejeztével, 1847. őszén Bécsbe került, ahol Huszár József báró fia mellett magánnevelőként dolgozott.
Mindeközben az Életképek című lapban jelennek meg tudósításai. A bécsi forradalomról, majd az áprilisban érkező, Kossuth vezette magyar küldöttség fogadtatásáról lelkesen számol be. Októberben ismét részese az újabb bécsi forradalomnak, s az ott folytatott tevékenysége nyomán a keresettek listájára is felkerül, ezért álruhában kénytelen menekülni.
Hazatér, de maradása nincsen. Rövidesen önkéntesnek jelentkezik a szabadságért küzdő hazája oldalán, s végigharcolja azt. Novemberben közhonvéd, majd egyre fontosabb megbízatásokat kap és rangban is emelkedik. A Lugos környéki védőharcokban fedezi az emigrációba igyekvők kimenekülését az országból.
Elfogják Erdélyben, majd szabadulása után hazatér, de Vámoson ismét lefogják. Kiszabadulása után folyamatos, zaklatással terhes megfigyelés áldozata egészen lelkésszé való felszenteléséig. Lelkészi állomásai Arács, Balatonudvari, Litér, Vörösberény, Vilonya, Ószőny és Rév-Komárom. Mindegyik helyen szeretet és tisztelet övezte, s mindegyikre meghívás útján nyert pozíciót.
Fiatalkori írásait feledve, rövidebb ideig felhagyott az irodalommal, de 1853-tól újult erővel látott ismét munkához. Az ország szinte mindegyik ismert folyóiratával kapcsolatban állt. Szépirodalmi, bölcseleti és gazdasági írásai egyaránt ismertek.
Az egyház védelmében kezdett politizálni. Az egyházi engedetlenségi mozgalom egyik helyi vezetője, egyéb társadalmi önszerveződések támogatója, a veszprémi közgyűlés tagja. 1868-ban vilonyai lelkészként választják meg az egyházmegye esperesévé. Fő tevékenysége a népnevelési törvény betartásának figyelembevételével a köznevelés színvonalának, az eklézsiák anyagi helyzetének, s a tanítók felkészültségének javítása.
Püspökké 1874-ben választják. Superintendensként, az esperesként megkezdett ügyeket magasabb szinten tudta képviselni. Iskolát alapít, a nők oktatásának emeléséért küzd, ápolja a 48/49-es hagyományokat. Működése alatt pontos statisztikák mutatják egyházkerületének állapotát, a bekövetkező változásokat, s azok magyarázatát. Jó kapcsolatokat ápolt más felekezetekkel, s minden vitás kérdésben a kompromisszum lehetőségét kereste.
Nagy lelkesedéssel választják meg Enying körzetének képviselőjévé. A képviselőházban Tisza Kálmán, s a szabadelvű fúziós párt híve. Szinte a végsőkig támogatta az ország pénzügyi helyzetét rendbe hozni kívánó törekvéseket, miközben a felekezeti autonómia kérdésében kormányával szembehelyezkedett.
A főrendiház munkájában, szavazásaival aktívan részt vett. Emlékezetes felszólalásában a különböző vélemények tiszteletben tartását hangoztatva, kiállt az 1868-as vallásügyi törvény mellett.
Halála (1895. november 2. Komárom) mélyen érintette az egész magyar protestáns világot Temetésekor a protestánsokon kívül más egyházak képviselői is igen nagy számban búcsúztak tőle.
Szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket. Nagy becsben tartott 40 ezer forintot érő könyvtára volt. 3000 darabos éremgyűjteményét még halála előtt szeretett iskolájára, a Pápai Református Kollégiumra hagyta.
