Hírek
Közérdekű információk
Elérhetőségek
Vilonya
Dr. Izsák Dénes - Háziorvos
Kedd: 14:30 – 16:30 ig
Péntek: 08:00 – 10:00 ig
Szikla vendéglő
2013-ban vettük át az étterem vezetését. Kezdetben hamburger és néhány pizza volt étlapunk választéka. Ma már több mint 20 féle pizza, többféle frissensült, saláta, készétel, illetve több személyes tálak közül választhatnak vendégeink.
Tovább »Katolikus egyház
A Veszprémi Egyházmegye sematizmusában ez áll: „1481-ben halunk róla először. A falu a fehérvári préposté. A XVI. Sz. közepétől Palota várához tartozott. 1702-ben puszta, temploma is le van rombolva. A XVII. században túlnyomórészt reformátusok a lakói, kevés a katolikus.”A későbbiekről szólaljon meg a szemtanú, özv. Sándor Ferencné. Mire emlékszik ő:„Halványan emlékszem vissza, de megpróbálom leírni röviden.
Tovább »Református egyház
Egyenes záródású, négyzetes szentélye van, amelyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett. Valószínűleg nem volt tornya. A mostani tornyot 1796-ban építették. Az építési módból ítélve templomunk az 1100-as évek végén vagy az 1200-as évek elején épülhetett. A templom szentélyének északi falában van egy vak-ablak.
Tovább »VILO egyesület
Nagyon nehéz napjainkban az embereket közösségi célok mellé állítani. A civil kezdeményezések jelentősége abban áll, hogy a kis helyi közösségekre, a lakosság számára pozitív hatással bír.A VILO Egyesület 2016.július elsején,15 fő alapító taggal jött létre.
Tovább »Vilonyáért egyesület
A Vilonyai Ifjúsági Szervezet 1999 novemberében alakult 35 taggal. A tevékenység leginkább a helyi sport és kulturális rendezvények megszervezésével merült ki. Hét éve kezdtük – és minden évben két, három – az ún. Bohóc Kupa és sportnap szervezését.
Tovább »Népdalkör
A vilonyai Népdalkör Asszonykórus néven vált ismerté. 1995-ben alakult 12 fővel azért, hogy a helyi kulturális életet színesítse. Ezért az éneklésen kívül vidám jelenetekkel is szórakoztatjuk a közönséget. Közben egyre több meghívást kaptunk a különböző falunapi rendezvényekre, népdalköri találkozókra, nyugdíjas megyei és országos bemutatókra, versenyekre.
Tovább »